Részletek
Az AC/DC ausztrál hard rock zenekart Malcolm és Angus Young testvérek alapították 1973 decemberében, Sydney-ben. Az együttes a rock zenei műfaj úttörője, kiemelkedő csapata. Számos tagcsere után 1975-re alakult ki első stabil felállásuk – Malcolm Young ritmusgitáros, Angus Young szólógitáros, Bon Scott énekes, Phil Rudd dobos, Mark Evans basszusgitáros – és kiadták első albumukat High Voltage címmel. Ugyanebben az évben még egy, T.N.T. című lemezt is kiadtak. A két anyag hamar sikert aratott, ennek köszönhetően lehetőségük nyílt Európában is koncerteket adni. Növekvő népszerűségük és a következő két évben kiadott lemezeik – Dirty Deeds Done Dirt Cheap, Let There Be Rock – új távlatokat nyitottak meg a zenekar életében, ugyanis eljuthattak az Amerikai Egyesült Államokba. Az 1978-ban kiadott Powerage albumon már Cliff Williams játszott basszusgitáron. Az igazi áttörést a Highway to Hell lemez hozta meg. Ez minden korábbi anyaguknál nagyobb sikert aratott, és jelentősen növelte rajongótáborukat. A csapat a csúcsról hirtelen a mélybe zuhant, amikor 1980 februárjában elhunyt Bon Scott énekes. Halála mind társait, mind a rajongókat érintette, és az AC/DC kis híján feloszlott. Pár hónappal Scott halála után Brian Johnson lett a zenekar új énekese. Rövid idő alatt el is készítették új albumukat, amelynek címe Back in Black lett. Az album gigantikus sikert aratott, mint nemcsak a zenekar, hanem a hard rock egész történelmének legsikeresebb alkotása. Az AC/DC albumait világszerte elképesztő számban értékesítették, a zenekar első harminc éve alatt hozzávetőleg 200 millió példányban keltek el lemezei.
A The Razors Edge az AC/DC tizenkettedik stúdióalbuma, amelyet 1990. szeptember 24-én adtak ki. Ez volt a csapat nagy visszatérése a "Thunderstruck" slágerrel. Az album a 2. helyezést érte el az Egyesült Államok Billboard 200-án és a 4. helyezést az Egyesült Királyságban, ami átütő kereskedelmi sikert hozott, amely visszaadta a zenekart a 70-es évek végi és az 1980-as évek eleji dicső éveinek népszerűségéhez. Az album 5× platina minősítést kapott (5 millió eladott példány) az Egyesült Államokban. Ez az egyetlen stúdióalbum, amelyen Chris Slade szerepel, aki 1989-től az AC/DC dobosa volt 1994-es elbocsátásáig.