Részletek
Antonio Lucio Vivaldi (1678. március 4. – 1741. július 28.) olasz zeneszerző, virtuóz hegedűművész és a barokk zene impresszáriója. Johann Sebastian Bach és George Frideric Händel mellett Vivaldi a legnagyobb barokk zeneszerzők közé tartozik, hatása életében Európa-szerte elterjedt, számos utánzót és tisztelőt szült. A hangszerelés, a hegedűtechnika és a programozott zene számos fejlesztésének úttörője volt. Vivaldi számos hangszeres versenyművet komponált hegedűre és számos más hangszerre, valamint szakrális kórusműveket és több mint ötven operát. Legismertebb műve a Négy évszak néven ismert hegedűversenyek sorozata. Vivaldi 15 évesen kezdett papi tanulmányokat folytatni, és 25 évesen szentelték fel, de egészségügyi probléma miatt felmentést kapott, hogy többé ne mondjon nyilvános misét. Miután találkozott VI. Károly császárral, Vivaldi királyi támogatás reményében Bécsbe költözött. A császár azonban nem sokkal Vivaldi érkezése után meghalt, maga Vivaldi pedig kevesebb mint egy évvel később szegénységben halt meg. Majdnem két évszázados hanyatlás után Vivaldi zenei hírneve a 20. század elején újjáéledt, és sok tudományos kutatást szenteltek munkásságának. Vivaldi számos, egykor elveszettnek hitt kompozícióját újra felfedezték. Zenéje napjainkban is széles körben népszerű, és rendszeresen játsszák szerte a világon.
A Négy évszak (olaszul: Le quattro stagioni) Antonio Vivaldi olasz zeneszerző négy hegedűversenyéből álló csoport, amelyek mindegyike zenei kifejezést ad az év egy-egy évszakának. Ezek 1718–1720 körül keletkeztek, amikor Vivaldi volt az udvari kápolnamester Mantuában. A Négy évszak Vivaldi művei közül a legismertebb. Bár a koncertek közül három teljesen eredeti, az első, a "tavasz" mintákat kölcsönzött Vivaldi kortárs operájának, az Il Giustino első felvonásának sinfoniájából. Vivaldi a korszaktól szokatlan módon kiadta a koncertet kísérő szonettekkel (lehet, hogy maga a zeneszerző írta), amelyek rávilágítottak arra, hogy az egyes évszakok szellemében mit akarnak megidézni zenéjével. A koncert tehát az egyik legkorábbi és legrészletesebb példája annak, amit programzenének neveznek – más szóval narratív elemű zenének. Vivaldi nagy erőfeszítéseket tett, hogy zenéjét összekapcsolja a versek szövegével, magát a költői sorokat pedig közvetlenül az oldal zenéjévé fordította. Például a „Tavasz” középső részében, amikor a kecskepásztor alszik, a brácsaszekcióban ugató kutyája hallatszik. A zene másutt hasonlóan más természeti hangokat idéz. Vivaldi minden egyes versenyművet három tételre osztotta (gyors–lassú–gyors), és hasonlóképpen mindegyik szonettet három részre osztotta.
