Annihilator – Carnival Diablos

Az Annihilator egy kanadai metalegyüttes, amelyet Jeff Waters gitáros alapított az 1980-as évek közepén. A thrash metal népszerűségének csúcsán, 1989-ben kaptak lemezszerződést a Roadrunner kiadótól, és bemutatkozó albumukkal rögtön nagy sikert arattak a stílus rajongóinak körében. A zenekarvezető Jeff Waters mellett kezdettől fogva folyamatosan cserélődik a tagság; hírhedten sok zenész fordult meg az együttesben. A legtöbb albumon a dobot és az éneket leszámítva mindent Waters játszott fel, de 1994 és 1998 között még az énekes is ő volt. 2003-tól bő tíz éven át Dave Padden énekes/gitáros számított az egyetlen állandó tagnak Waters mellett a csapatban, de 2014-es távozása óta újra Waters lett a frontember. Az Annihilator 1989 óta folyamatosan ad ki lemezeket. Az első két album – az Alice in Hell és a Never, Neverland – a Bay Area-i thrash metalból merített, és Waters jellegzetesen technikás gitárjátékának köszönhetően vált klasszikussá a maga műfajában. Az 1993-as Set the World on Fire-tól kezdve dallamosodni kezdett az Annihilator zenéje. Az együttes népszerűsége Európában és Japánban mindvégig töretlen maradt, az Egyesült Államokban és Kanadában viszont a grunge és az alternatív metal 1990-es évek eleji térnyerése után majd' húsz évig egyáltalán nem koncerteztek.

A ⁠Carnival Diablos a kanadai thrash metal legenda, az Annihilator nyolcadik stúdióalbuma, amely 2001 januárjában jelent meg az SPV/Steamhammer kiadó gondozásában. A lemezt teljesen a zenekar agya, Jeff Waters írta, hangszerelte és producálta a saját kanadai stúdiójában, zeneileg pedig egy rendkívül változatos, dinamikus és energikus anyag lett, amely a klasszikus, technikás thrash metal elemek mellett hagyományos heavy rock és speed metal hatásokat is felvonultat. Ez a korong volt a zenekar második közös munkája a zseniális Joe Comeau énekessel (az Overkill egykori gitárosával), akinek sokoldalú, dallamos és agresszív énekhangja tökéletesen passzolt Waters technikás és precíz gitárriffjeihez. A dalszövegek a zenekartól megszokott módon a mentális őrület, a társadalmi elhidegülés és a belső démonok körül forognak, a humorosabb oldalt pedig az elrejtett bónuszdal, a Chicken and Corn képviseli. A lemez kiváló fogadtatásban részesült a rajongók és a kritikusok körében, a műfaj kedvelői a mai napig az Annihilator kétezres évekbeli korszakának egyik legerősebb és leginkább alulértékelt mesterműveként tartják számon.