Nina Simone – Little Girl Blue (Clear)

Nina Simone (eredeti nevén Eunice Kathleen Waymon) az amerikai zenetörténet egyik legmeghatározóbb, legsokoldalúbb és legmeghajlíthatatlanabb egyénisége. Énekesnőként, zongoristaként, dalszerzőként és polgárjogi aktivistaként is korszakosat alkotott. Csodagyereknek számított, klasszikus zongoristának készült. Tanult a neves New York-i ⁠Juilliard Schoolban is. Miután faji megkülönböztetés miatt elutasították a philadelphiai Curtis Institute of Music felvételijén, kénytelen volt bárokban, klubokban játszani, hogy megéljen. Azért vette fel a Nina Simone nevet, mert mélyen vallásos édesanyja elől el akarta titkolni, hogy bárokban játszik, amit a család „az ördög zenéjének” tartott. A „Nina” a spanyol niña (kislány) szóból jött (akkori barátja nevezte így), a „Simone” nevet pedig a francia színésznő, Simone Signoret tiszteletére választotta. Bár leggyakrabban jazz-énekesnőként hivatkoznak rá, ő maga elutasította ezt a skatulyát, és zenéjét „fekete klasszikus zenének” (Black Classical Music) nevezte. Játékában és dalaiban egyedi módon keveredett a klasszikus zene (különösen Johann Sebastian Bach ellenpontozó technikája), a blues, a gospel, a folk és a pop. Közeli kapcsolatban állt ⁠Malcolm X-szel és Martin Luther Kinggel. Sok kortársával ellentétben Simone nyíltan hirdette, hogy az erőszakmentes ellenállás nem feltétlenül elég a jogegyenlőség eléréséhez. Politikai szerepvállalása és dühös, szókimondó szövegei miatt a rádiók sokáig bojkottálták a dalait. A 70-es évektől kezdve teljesen kiábrándult az amerikai rasszizmusból és a zeneipar kizsákmányoló működéséből (számos jogdíjától megfosztották). Elhagyta az Egyesült Államokat, élt Libériában, Barbadoson, Svájcban, az Egyesült Királyságban, majd végül Franciaországban telepedett le, ahol 2003-ban, 70 éves korában elhunyt. Élete során súlyos mentális betegséggel, bipoláris zavarral is küzdött, amit csak későn diagnosztizáltak.

A ⁠Little Girl Blue Nina Simone legelső stúdióalbuma, amely 1959 februárjában jelent meg a Bethlehem Records gondozásában. A mindössze 24 éves énekes-zongorista ezzel a lemezzel fektette le karrierje alapjait, bemutatva, hogyan képes vegyíteni a klasszikus zongoratanulmányait a jazzel és a blues-zal. Bár az album 1959-ben jött ki, a teljes anyagot egyetlen nap alatt vették fel 1957 decemberében, a New York-i Beltone Studiosban. A dalokban Nina Simone énekel és zongorázik, a kíséretet pedig mindössze két jazz-zenész, Jimmy Bond (nagybőgő) és Albert „Tootie” Heath (dobok) biztosítja. Nina Simone ekkor még tapasztalatlan volt az üzleti életben, így a felvételekért kapott egyszeri 3000 dolláros fix összegért cserébe teljesen lemondott a lemez szerzői és előadói jogairól. Emiatt a későbbi évtizedekben (amikor az album dalai hatalmas sikerek lettek) több mint egymillió dollárnyi jogdíjtól esett el. Mivel a Bethlehem Records sokat késlekedett a lemez kiadásával és nem reklámozta megfelelően, Nina Simone még a megjelenés évében, 1959 áprilisában elhagyta a kiadót és a Colpix Recordshoz szerződött. Amikor azonban májusban az I Loves You, Porgy kislemezként is megjelent, a lemez eladásai hirtelen megugrottak, és országos ismertséget hoztak az énekesnőnek.