Részletek
A W.A.S.P. amerikai heavy metal zenekar. A zenekar, 1982-ben jött létre, alapítója Blackie Lawless. A zenekart, a glam metal és a sokk-rock műfajokba sorolják, megjelenési, és színpadi előadásaik stílusa miatt. A zenekar bemutatkozó albuma, 1984-ben jelent meg, és azóta a zenekar az egész világon nagy ismertségnek örvend. A zenekar a '80-as évek glam metal divatjának egyik legnagyobb jelensége volt.
A The Crimson Idol a W.A.S.P. együttes ötödik stúdióalbuma, amelyet 1992 júniusában adtak ki a Capitol Records gondozásában. Ez volt a W.A.S.P. első albuma. a banda 1990-es ideiglenes feloszlása után, ennek oka az volt, hogy Blackie Lawless énekes és ritmusgitáros szólóalbumként tervezte kiadni a The Crimson Idol-t, mígnem úgy döntött, hogy W.A.S.P-ként adja ki az albumot. Az album öt országban került a top 40-be. A The Crimson Idol egy rockopera, amely egy Jonathan Steel nevű kitalált rocksztár felemelkedésének és bukásának történetét meséli el. A német Rock Hard magazin 1992 júniusában a The Crimson Idol hónap albumának nyilvánította, és a kritikus azt írta, hogy megőrizte ugyanazt az „erőt, érdességet, dallamteljességet és epikus szélességet”, mint elődei, a dalokkal „nem mindig a világszínvonalon” szinten, de rohadt közel."