Hammered Hulls - Careening

A Hammered Hulls egy amerikai punk-rock supergroup, amely 2018-ban alakult Washingtonban, és amely az underground és a D.C. hardcore színtér igazi veteránjait tömöríti. A zenekar tagjai között olyan legendás nevek kaptak helyet, mint a frontember Alec MacKaye (az Untouchables és az Ignition korábbi énekese, Ian MacKaye öccse), Mark Cisneros gitáros (The Make-Up), Chris Wilson dobos (Ted Leo / Pharmacists, Titus Andronicus), valamint az alapító basszusgitáros Mary Timony (Helium, Ex Hex), akinek a helyét később a turnékon Brendan Canty (a Fugazi és a Rites of Spring korszakalkotó dobosa) vette át basszusgitáron. A zenekar története egy baráti és zenei gyökerekhez való visszatéréssel indult, hiszen a tagok évtizedek óta ismerték egymást Washington underground köreiből, de ebben a felállásban korábban sosem játszottak együtt. A Hammered Hulls zenei stílusa nyíltan adózik a nyolcvanas évek klasszikus D.C. hardcore és post-punk hagyományai előtt, megidézve a Minor Threat, a Fugazi vagy a Rites of Spring szellemiségét, miközben modern, nyers és feszült energiával tölti meg a dalokat.

A Washingtonból származó punk-rock supergroup, a Hammered Hulls debütáló nagylemeze, a Careening 2022. október 28-án jelent meg a műfaj legfontosabb független bástyájának számító Dischord Records gondozásában. A Careening egy mindössze 12 dalt tartalmazó, alig több mint harminc perc hosszú, rendkívül feszes zenei anyag, amely a washingtoni hardcore punk színtér abszolút esszenciáját és örökségét sűríti magába. A lemez felvételei zenetörténeti mérföldkőnek számítanak, ugyanis ez volt a legutolsó olyan album, amelyet a legendás Inner Ear stúdióban rögzítettek Arlingtonban, mielőtt a stúdió évtizedek után végleg bezárta volna kapuit. Az anyag felett a színtér két legfontosabb alakja bábáskodott: a felvételeket a legendás hangmérnök, Don Zientara irányította, míg a lemez producere a Fugazi és a Minor Threat frontembere, Ian MacKaye volt, aki egyben az énekes, Alec MacKaye bátyja is. A szaksajtó és a szakma veteránjai kitörő lelkesedéssel és elismeréssel fogadták az albumot; a Pitchfork kifejezetten dicsérte, hogy a zenekar nem egy nosztalgikus haknit hozott össze, hanem egy releváns, modern és dühös alkotást, a Stereogum pedig a hét albumának választotta a megjelenésekor, kiemelve a zenészek közötti elképesztő energiát.