Részletek
A Pokolgép az 1980-as évek elején alakult magyar heavy metal együttes. Nevükhöz köthető az első magyar heavy metal-album, az 1986-ban megjelent Totális metál. A Kukovecz Gábor gitáros és Paksi Endre basszusgitáros által alapított zenekar Kalapács József énekessel az évtized második felében a legnépszerűbb heavy metal együttes volt Magyarországon. A klasszikus felállású Pokolgépből 1990-ben vált ki Kalapács és a gitáros Nagyfi László, hogy megalakítsák az Omen zenekart. Az új frontember Rudán Joe lett, akivel két újabb stúdióalbumot készített a Pokolgép, majd a fokozatos ellehetetlenülés következtében végül 1994-ben feloszlottak. A Kukovecz és Rudán körül újjászerveződött zenekar 1999-ben tért vissza. Az újra megerősödő hazai heavy metal színtéren a Pokolgép is megtalálta a helyét. Azóta is rendszeresen készítenek albumokat, és sikerrel koncerteznek itthon, valamint az országhatáron túl. Húsz év után, 2010 tavaszán távozott az együttesből Rudán Joe énekes, utódja Tóth Attila lett.
A Pokoli színjáték a Pokolgép zenekar második nagylemeze, amely 1987-ben jelent meg. A lemezen számos dal hallható, melyek két évtized múltán is a zenekar koncertjeinek kihagyhatatlan részeit képezik, ilyen dal például az Éjféli harang, az Újra születnék vagy az általában koncertindításként játszott címadó dal, a Pokoli színjáték. A lemezen megtalálható továbbá a Pokolgép egyik legnagyobb slágere az Ítélet helyett című dal is.
Használt lemez! A tok VG. Minimális körkopás, illetve kopás a borítón és az éleken. A lemez VG minőségű, minimális karcokkal és sercegéssel. Mosva, új antisztatikus belső tokban.